De nem azzal, hogy átengedte az első helyet. Azt jól tette, a hibát ott követte el, ahogy átengedte.
Tekintsük egy bizonyos távolságból a történteket. Adott Massa a Ferrárinál, mellette Alonso. A Ferrari-t nem kell bemutatni senkinek sem, a Forma-1 gyakorlatilag nem is létezne, ha nem lenne Ferrari. Alonso-t sem kell nagyon bemutatni, kétszeres világbajnok a jelenlegi mezőnyből az egyetlen(?), aki éles körülmények között verte Schumachert (tehát amikor még nyerő autója volt Schuminak). Aztán itt van Massa, aki bár gyors, eddig még nem nyert semmit sem, mondjuk az esélye megvolt rá.
A jelenlegi helyzetben Massa már esélytelen arra, hogy idén világbajnok legyen, Alonso még esélyes. Massa bár egy versenyző, aki mindig győzni akar, de ugyanakkor alkalmazott is, nem is akárhol, a Ferrárinál. Így egyértelmű, hogy neki félre kellett volna tennie a saját büszkeségét és a csapat érdekeit kellett volna szem előtt tartania.
Ha Alonso tényleg annyival lassabb lett volna nála, hogy durván vissza kellett volna vennie a tempóból, akkor megérteném, hogy nem akarjá átadni az első helyet. De így, hogy Alonso kétszer is majdnem megelőzte, de ő durván védte a pozícióját, szerintem a lehető legrosszabb döntést hozta.
This is ridiculous
Alonso fogalmazta meg a legjobban menet közben Massa viselkedését. Értelmetlen, felesleges, rossz döntés volt, amit Massa hozott. Akkor kellett volna gyengébben védenie a pozícióját, amikor Alonso el akart mellette menni. De neki meg kellett mutatnia, hogy milyen kemény legény.
Az is. Csak hülye.