Egy-egy alkalmazás akkor bizonyítja be, hogy igazán jól tud működni, ha megfelelő esetekben könnyen és gyorsan kezelhető. Ezért is jók a Google alkalmazásai.
Történt ugyanis, hogy el kellett jutnom az iPon számítástechnikai boltba, ahol már voltam korábban, de nem voltam biztos benne, hogy pontosan melyik keresztutca is a megfelelő.
Ezért elővettem a Google Maps-t, hogy rákeressek a boltra. Mivel autóban voltam, és mobilról neteztem nem adtam meg túl sok információt. |
Ennek ellenére képes volt az első helyen megtalálni a megfelelő boltot. (Ide tartozik, hogy nincs GPS a telefonban, de legalább a maps.google.hu oldalt használtam és már korábbról megjegyezte, hogy Budapesten vagyok.) Figyeljük meg, hogy minden fontos információ szerepel már a találati listán is: cég neve, címe, telefonszáma. |
Az első találatot választva a rendszer már fel is hozza a térképet, amit teljesen korrektül lehet használni a gyenge mobilos eszköz ellenére is. |
Az persze csak hab volt a tortán, hogy időközben a bolt elköltözött, és rossz címet mutatott a Google Maps. A Google-ben rákeresve viszont kiadta a megfelelő címet, rögtön a találati listában. Az oldalt már meg sem kellett látogatnom. |
Későb, már itthon utánanéztem, hogy miért adott rossz címet a Google Maps. Kiderült, hogy A vállalkozások adatait a(z) Arany Oldalak szolgáltatja.
Tehát ebben az esetben nem az interneten megtalálható információkból szedte ki az adatot a Google Maps, hanem egy másik adatbázissal van összekapcsolva. Természetesen, miután a Google-lel kerestem, már az iPon honlapja jött fel, ahol már az új cím van. (Íme egy remek lehetőség a további fejlesztésekre.)