A mai délutánon részt vettem az Ablon Business Run fútóversenyén. Na azért nem kell komolyra gondolni, csak a Fun Run 5.2km távján indultam, ahol nem is volt igazi verseny. Az ilyenkor szokásos kormányváltó tüntetés miatt, pedig még az útvonalon is módosítani kellett, nem futhattunk a Hősök Tere felé, ezért a valóságban valamivel rövidebb, 4.9km lett a táv.
Annak ellenére, hogy egész nyáron nem futottam egy métert sem, a várt eredményt azért sikerült hozni, durván 32 perc alatt futottam le a távot. Remek alkalom volt ez a verseny arra, hogy ismét elkezdjek rendszeresen futni.
Rengetegen voltak a Városligetben. Nem tudom, hogy más versenyeken mennyien szoktak lenni, de én úgy éreztem, hogy tömeg van. Egész szép délután volt, kellemes időtöltés, még annak is, aki nem akart futni, lehetett mást is csinálni, amíg a többiek futottak. Bár nem néztem nagyon körül, de csocsózni és dartsozni biztosan volt lehetőség. A szervezés is elég korrekt volt, de azért jobban örültem volna, ha az ilyen első versenyes csíráknak, mint én kicsit jobban a szájába rágják, hogy mikor hova kell menni. Persze azért mindig megtaláltam a helyem.
Jó dolog ez a futás, főleg, ha többen is csinálják, sporttársak, ugye. Asszem keresek még egy verseny pár hónap múlvára.