Sokan vagyunk úgy, hogy annyi mindent kell elintéznünk mind a magánéletben, mind az üzleti életben, hogy egyszerűen nem tudjuk hol áll a fejünk. Vannak dolgok, amiket meg kell csinálni két napon belül, vannak dolgok, amik ráérnek későbbre, viszont mindegyikre igaz, hogy nem lehet róluk megfeledkezni.
Még februárban írtam egy Todoist nevű webkettes alkalmazásról, amivel könnyen és gyorsan lehet kezelni mindenféle feladatokat, tennivalókat. Az igazat megvallva azóta én egy kicsit megfeledkeztem az alkalmazásról, máshogy próbáltam meg emlékeztetni magam a tennivalóimra (mobiltelefonra vittem őket, az meg mindig sípolt, ha valamit elfelejtek).
Pár hete viszont ismét elkezdtem használni ezt a remek alkalmazást, ugyanis az eltelt idő óta sokat fejlődött. Szerencsére nem akar több lenni, mint amire szánták, de képes lett az idők folyamán olyan integrációkra más rendszerekkel, ami igazán hasznossá tudja tenni. Mivel az embernek sokszor olyankor kell a tennivalólistája, amikor nincs számítógépközelben, ezért én nagyon megörültem annak, hogy van mobilos felülete is az oldalnak. Amióta aktív Opera Mini felhasználó vagyok minden szolgáltatásból keresem a mobilos megfelelőjét, hiszen sok szolgáltatás esetében jobb az, ha úton-útfélen el tudjuk érni. Ilyen lehet, ha híreket akarunk olvasni, ha térképen akarunk valamit megkeresni, vagy ha éppen a bevásárló listánkat szeretnénk áttekinteni.
A tennivalókat projektekbe, hierarchiába lehet rendezni, prioritást, határidőt, címkét lehet hozzárendelni. A felülete könnyen kezelhető, mind ad-hoc, mind rendszeres feladatok felvitelére alkalmas. Egy kis havidíjért akár figyelmeztet is e-mailben, azonnali üzenetben, vagy SMS-ben (bár csak néhány szolgáltató hálózatába) az adott feladatok lejáratáról.