Egy kezdőnek írtam össze dióhéjban, amit a Vaterázásról tudni kell. Olyan jól sikerült, hogy gondoltam megosztom mindenkivel.

Ez egy aukciós portál, ami annyit tesz, hogy sokan raknak fel új és használt termékeket is, amikre lehet licitálni. A licit általában egy előre, az eladó által meghatározott minimál árról indul, de van olyan is, hogy nincs minimál ár. Ilyenkor a vevők srófolják fel egy termék árát 0 forintról. Előre meghatározott ideig (pár napig) tart az aukció, aztán általában az viszi a terméket, aki legnagyobbat ajánlotta.

Persze vannak kivételek. Vannak fix áras termékek, amiknél nem lehet licitálni, adott áron el lehet vinni és kész. Ezeket általában nem magánemberek, hanem cégek rakják fel. Aztán van olyan, hogy villám áras egy termék, ami azt jelenti, hogy megy a licit, de ha valaki hajlandó kifizetni a villámárat, akkor annyiért rögtön leütheti a terméket, nem kell kivárni, hogy lejárjon az aukció.

Egy-egy termékről általában van kép és leírás, sőt még az eladótól is lehet kérdezni, ha valami nem tiszta. Mi gyakran alkudni is szoktunk: kicsit kisebb villámárért elhozzuk. Vagy, ha beleérti a postaköltséget, elhozzuk.

Miután sikeresen megnyertünk egy aukciót a rendszer automatikusan összeköti a vevőt és vásárlót: megadja egymás nevét, email címét és telefonszámát. Ezek után a felek felveszik egymással a kapcsolatot és megbeszélik, hogy cserél gazdát a termék és a pénz. Általában három variáció szokott lenni: 1.) átutalás és posta/futár 2.) postai utánvét 3.) készpénz és személyes átvétel. Ezeket általában már a termék leírásánál megadja az eladó, megjelölve azt is, hogy az ország mely részén érhető el. Ha ugyanattól több terméket is vesz az ember, akkor lehet a postaköltségen is spórolni. Vásárlás után általában pár nap alatt megvan a termék.

A vevőnek a termék árán és az eselteges szállítási költségen túl nincs további költsége. Az eladó fizet a vételár után százalékos jutalékot a Vaterának.

A vásárláshoz mindenképpen regisztrálni kell, aminek három szintje van. Az első a nem ellenőrzött felhasználó, amivel még nem lehet vásárolni. A második az ellenőrzött felhasználó, amivel már lehet vásárolni. Ezt külön kell igényelni az oldalon leírt módon, miután az ember regisztrált az első szintre. A harmadik a teljes jogú felhasználó, aki már eladni is tud. Ehhez ismét további lépést kell elvégezni, miután megszereztük a második szintet.

A teljesség kedvéért még annyit azért hozzátennék, hogy a felület távolról sem felel meg a mai kor követelményeinek. Gyakran használom a német eBay-t, ami fényévekre van a Vaterától. Ideje lenne már, hogy a nagy multi megvegye/megverje a hazai alternatívát.

Amíg Windowst használtam magamnak is úgy telepítettem fel az operációs rendszert, hogy külön rendszer-partíciót hoztam létre a Windows-nak.

Mindenki, aki maga menedzseli az gépét tudja, hogy egy-egy újratelepítést mennyire meg tud könnyíteni, ha külön van a rendszer-partíció a többitől. Elméletileg még a töredezettség szempontjából is jobb a külön partíció, meg persze “szebb” is, hogy ha megnyitjuk Intézőben a dolgainkat, akkor nincs ott az a sok ismeretlen könyvtár, amit a rendszer használ.

Viszont a partíció mérete korlátos és csak nagyon nehezen növelhető meg. Ezért fontos, hogy odafigyeljünk, hogy mennyi helyet hagyunk ki. Általában azt mondják, hogy 10–15GB elég, a programokat telepítse a D:\-re az ember, így nem nőhet akkorára, hogy ne legyen elég. Dehogynem. És igazából semmit sem tehet ellene az ember.

Problémás egyedek

Egyrészt ott a Documents And Settings, ami kirobbanthatatlan a C:\ meghajtóról. Ez pedig azt jelenti, hogy minden program ide dobálja a kisebb-nagyobb szemetét: Internet Explorer, Mozilla Firefox, Picasa, Google Earth, MSN Messenger. Végtelenségig tudnak nőni ezek a mappák, több száz megabájtot, gigabájtokat emésztve. Nem is beszélve az Asztalról, ami szintén ide számít. (Persze ezt maga szemeteli be az ember, erre csak oda kell figyelni.)

Ott van továbbá a Windows könyvtár, ami a kedves frissítéseknek és telepítéseknek köszönhetően folyamatos monoton növekedésre van ítélve. Tekintettel arra, hogy egyrészt a frissítések uninstallálhatóak, ezért ezeket is megtartja a rendszer, valamint az egyes telepített programok install verzióiból is megmarad egy-egy fájlt a könyvtárban (Windows\Installer).

Végül a feledhetetlen Common files könytár a Program Files-ban. Ahogy telepítjük fel a különböző Microsoft-os programokat, csak nő és nő.

Mindennapi probléma

Azt gondolhatnánk, hogy van még 500MB szabad hely a C:\-n, akkor minek aggódjunk, nem telik az meg olyan gyorsan. Persze, hogy nem. Viszont, ha le akarsz tölteni egy 1,5GB-os fájlt, akkor a kedves Internet Explorer, de még a Mozilla Firefox is a C:\-re kezdi el pakolni az ideiglenes fájlt, hogy aztán onnan jól átmásolja majd oda, ahová tényleg menteni szeretnénk. Ilyenkor már csak a sávszélességtől függ, hogy hány perced van hátra a kedvenc buborék üzenetünkig.

Megoldás?

Ezek egy része természetesen kézzel, vagy segédprogrammal (pl.: CCleaner) időről időre törölhető, de sajnos ez csak időleges megoldás. Néha, még az sem, mert egyszerűen nem tud már mit törölni.

Aztán ott van még a partíció méretezése, de ehhez egy horda adatot kell átmásolni egy célszoftvernek (pl.: Partition Magic), ami több órába is telhet, és csak elodázza a problémát.

Az igazi megoldás a partíciók elfelejtése lenne, vagy legalábbis olyan értelmes partícionálási megoldás lehetne, amellyel ez a probléma áthidalható.

Addig is főzzünk abból, ami van. Egy biztos, a következő gép, amire Windowst kell telepítenem egyetlen partíciót fog tartalmazni.

Sajnos a korábbi bejegyzésem egyszeri alkalomra szólt. Egy újabb DVD ragadt be a meghajtóba, és azóta ki sem akar jönni. Mindegy neki, hogy mit csinálok. Elindul, küzd, de valamiben megakad és visszamegy.

Az eset óta már eltelt jó néhány nap, és jelentem, tökéletesen megvagyok optikai meghajtó nélkül. Egyetlen dolog zavar csak, hogy folyton felbőg a DVD, ha épp a Finder megnyílik. Ez lassít, hangos és felettébb bosszantó szokása lett az elmúlt napoknak. Ezért úgy döntöttem, hogy kinyomozom mi a megoldás.

Megoldás, hogy az Almáriumban szépen szétszedik és kiveszik a beragadt DVD-t is. Sőt új SuperDrive-ot raknak be, csak az már pár tízezres mulatság lesz.

Tekintve az igényeket (nem kell nekem optikai meghajtó), a szoftveres megoldás mellett döntöttem. A Mac OS X Hints oldala alapján eltávolítottam a /System/Library/Extensions könyvtárból a IODVDStorageFamily.kext fájlt.

Egy újraindítás után pedig teljes a siker, a DVD meghajtó nem elérhető szoftveresen. És most csend.